A fürdőszobai bútor volt a felújítás sarkalatos pontja

Nem tudom, miért, de én valahogy mindig nyaralás alatt inspirálódok, ha lakásfelújításról vagy berendezésről van szó. Nem szándékosan így választok szálláshelyeket, de utólag mindig találok egy-egy hasznos vagy szokatlan ötletet, amit fel tudok használni a saját lakásomban. A legutóbbi nyaralás is hasznos volt ilyen szempontból is, nem csak a kikapcsolódás miatt.

Nekem a kád már luxusnak számít

A barátommal utaztunk el egy hosszúhétvégére vidékre. Olyan szállodát, vagyis inkább panziót választottunk, ami egy kicsit kiesik a városból, de van saját wellness részlege és a szobákban fürdőkád van, nem zuhanyzó. Ez már önmagában nagyon szimpatikus volt; mindig kicsit luxusnak éreztem a fürdőkádat. Valószínűleg azért, mert szinte egész életemben csak zuhany volt otthon, így ritkaságnak számít, amikor belemerülhetek egy kád illatos forróvízbe.

Én vagyok figyelmetlen, vagy tényleg hiányos a berendezés?

A becsekkolást követően azonnal megnéztük a szobát. Teljesen olyan volt, mint az interneten, ahogy a fotókon láttuk. Körbe néztünk, megcsodáltuk a kilátást az erkélyről. Szemrevételeztem a fürdőszobát is, amiben teljesen lenyűgözött a hatalmas kád. Ez a részlet el is vonta a figyelmemet, így nem foglalkoztam vele, hogy mi mindent tettek ki nekünk a fürdőszobába. Este, amikor fürdéshez készülődtem, keresni kezdtem a törülközőket, a tusfürdőt, a kilépőt, a sampont… De semmit nem találtam. Tanácstalanul körbenéztem a fürdőszobában, de a falra szerelt hajszárítón kívül nem találtam mást. Nagyon furcsán éreztem magam, miközben a recepció felé mentem, hogy rákérdezzek, elfelejtettek-e törülközőket rakni a szobánkba.

A láthatatlan szekrény

A kedves és segítőkész recepciós lány feljött velem a szobába, hogy személyesen győződjön meg a szobánk hiányosságairól. A fürdőszobába lépve kinyitotta a falat, legalábbis én így láttam és rámutatott a törülköző és fürdősó hegyekre. Restelkedve kértem tőle elnézést, mire csak kedvesen mosolygott, hogy amióta felújították a fürdőszobákat és beépített szekrényeket raktak a kád mellé, sok vendég kerül hasonló helyzetbe, mint én. Amikor egyedül maradtam a fürdőszobában, vagy tíz percen keresztül csak nyitogattam a beépített szekrényt, amit nem is lehetett észre venni, ha éppen csukva volt. Mégis nagyon tágas volt belül, elfért benne egy törülköző torony, szappan, tusfürdő, kilépő a kád elé, fürdősó, fürdőhab és még fogkrém és fogmosó pohár is. Csak ámultam és bámultam.

Ha itt működik, akkor akár otthon is meg lehetne próbálni

A kád forró vízben ülve egyre csak a beépített szekrény járt az eszemben, mert nagyon praktikus megoldásnak találtam, amivel helyet lehet megspórolni és még a fürdőszoba dizájnját sem rontja el. Hát igen, otthon egy kevésbé impozáns fürdőszoba várt; a zuhanyzó mellett álló ezeréves, leharcolt szekrénnyel és kér ferde polccal a falon. De változtatni akartam ezen már egy ideje, úgyhogy el is terveztük a párommal, hogy belevágunk a fürdőszoba felújításba záros határidőn belül. Ez egy nagy vállalkozásnak bizonyult, de szerettünk volna kádat a zuhany helyett, és a lakás modern berendezéséhez illeszkedő fürdőszobát. Amiben nagyon jól mutatott volna egy beépített szekrény.

Indul a keresés, tervezgetés, egyeztetés

Meg is osztottam ezt az ötletemet a párommal, aki belátta (kénytelen volt), hogy a beépített szekrény zseniális megoldás lenne a törülközők és pipere kellékek tárolására. A hétvége végén feltöltődve és tettvágytól buzogva mentünk haza. Belépve a saját kis fürdőszobánkba csalódottság fogott el, de felvidított, hogy nemsokára egy gyönyörű wellness központot varázsolunk a saját fürdőszobánkból. El is kezdtük a tervezgetést; a technikai részeket a barátomra bíztam, én inkább a fürdőszoba szekrény webáruház kínálatát vettem szemügyre. Találtam egy weboldalt, ami órákra lekötött, ugyanis remek ötleteket és megoldásokat ajánlott. Sok apró, elsőre talán jelentéktelen részletre felhívta a figyelmet; nem is gondoltam volna, hogy egy fürdőszoba szekrény ilyen nagy mértékben hozzájárul a fürdőszoba összképéhez. Persze, a csempe és a fal színe is meghatározza a szoba hangulatát, de a bútoroknak is hangsúlyos szerep jut. Így még nagyobb lett a nyomás, hogy valóban a tökéletes fürdőszoba bútorokat találjam meg.

Már csak a bútorok vannak hátra

Néhány napnyi tervezgetés után leültünk egyeztetni a barátommal. Átbeszéltük, hogy kinek milyen igényei vannak, hogy képzeli el az új fürdőszobánkat. Én például ragaszkodtam a tükör feletti világításhoz, mert ugye a sminkelés alapja a jó megvilágítás. A barátom ezzel szemben nem volt hajlandó engedni a kádhoz tartozó masszázs zuhanyfejből, mondván, ha már egyszer kádat veszünk, akkor vegyünk extrásat. Szépen összeírtunk mindent, én egyeztettem az internetes segítséggel és már csak egy dolog volt hátra. A bútorok.

Bekattant a beépített szekrény, nincs mit tenni

Azt hinné az ember, hogy egy fürdőszoba felújításnak nem a bútorok kiválasztása a legsarkalatosabb pontja. Pedig nekünk azzal gyűlt meg a bajunk. Én nem tudtam elengedni a beépített szekrényt, a barátom viszont felhívta a figyelmemet arra, hogy nálunk nem megoldható, hogy beépített szekrény legyen. Ezzel elvoltunk egy darabig, én nem akartam hinni neki, ő pedig próbált meggyőzni. Emiatt állt az egész projekt, nem kezdtünk bele, pedig már tényleg csak a bútorok kiválasztása volt hátra. Ezt így utólag bánom már, hamarabb is egyezségre juthattunk volna. De akkor úgy megakadtunk a fürdőszobai szekrényekkel és polcokkal, hogy elkezdtünk bútoráruházakba és boltokba járni, plusz az interneten is szinte naponta rákerestünk fürdőszoba fotókra, hátha találunk valami inspirálót. Nekem annyira a panzió beépített, modern szekrénye járt az eszemben, hogy elképzelni sem tudtam más megoldást.

fürdőszoba szekrény webáruház

Végre megvan a megoldás

Pedig voltak szép számmal; majdhogynem végtelen számú lehetőségünk volt. Mivel viszonylag semleges színű csempében és falfestékben állapodtunk meg, ezért a bútorok egész arzenálja állt a rendelkezésünkre. Választhattunk volna ultramodern, rikító színű szekrényt, vagy kissé antik hatású polcot és hozzá passzoló komódot, esetleg egy hatalmas, a csempe színéhez illő gardróbszekrényt. Mindegyikre láttunk szuper példákat és el tudtuk őket képzelni a fürdőszobánkba, de a befutó stílus végül a letisztult, természetes színvilág lett. Egy fürdőszobai trendekkel foglalkozó oldalon találtam meg ezt az összeállítást és annyira megtetszett, hogy még a modern beépített szekrényt is kiverte a fejemből. Megmutattam a barátomnak, aki csak annyit mondott, hogy hosszú napok óta valami hasonlóra próbál rávenni.

Meg is rendeltük az interneten a szekrényt és a hozzá illő polcokat. Nem beépített szekrényt lett végül, de csodásan mutat a fürdőkád mellett. És még plusz funkciókat is ellát, például az ajtajára szerelt akasztókra tesszük a köntösöket és a kéztörlőt is, a tetejére pedig fel tudtam rakni a kedvenc orchideámat. Egyáltalán nem bánom, hogy hagytam magam lebeszélni a beépített szekrényről, mert tényleg nem lehetett volna megvalósítani, de a hálószoba felújításkor mindenképpen megpróbálom rávenni a barátom egy beépített gardróbszekrényre.