Nem csak jó szállást, de jó fogorvost is nehéz találni

Tavaly nyár elején szálláshelyet kerestem. Igazából nagyon utálom ezt a részét a nyaralás megszervezésének, mert szerintem borzasztó nehéz. Végig kell olvasni egy csomó véleményt, ehhez pedig érdemes felkeresni akár több fórumot is, megnézni a fotókat, amiket korábbi vendégek készítettek. Rettenetesen időigényes dolog. De ennek ellenére én ezeket a köröket mindig megteszem, mert sajnos volt már rossz tapasztalatom olyan szálláshellyel, ami a honlapon nagyon jól nézett ki, minden szuper volt, de a valóság pontosan ennek az ellenkezőjét mutatta. Úgyhogy bosszankodva bár, de muszáj utánajárni a dolgoknak.

De, van ám valami, ami azt hiszem, ugyanilyen nehéz. És ez nem más, mint a megfelelő fogászati rendelő és a megfelelő fogorvos megtalálása. Ezt pedig a barátnőm legutóbbi élménye is ékesen bizonyítja.

Koronát kellett volna tenni az egyik fogára, de a fogorvosával nem tudtak megegyezni. A barátnőm cirkon koronát szeretett volna, de a fogorvosa nem volt hajlandó megcsinálni, ki akarta húzni a fogát, és implantátumról akarta meggyőzni.

Úgyhogy neki is állt egy új fogorvos felkutatásának. Végül talált is egy szuper kis magánrendelőt, egy szintén remek fogorvossal, Budán a második kerületben. A rendelő a Kacsa utcában található, ami azért érdekes, mert a barátnőm arrafelé dolgozik, de addig a pillanatig sosem fordult meg a fejében, hogy odajárjon, vagy, hogy egyáltalán utána nézzen a rendelőnek.

Fel is kereste a honlapjukat, a fogorvosbudapest.info-t, és először az árakat nézte meg. És a korábbi gyanúja, miszerint a korábbi fogorvosa sajnos magas árakkal dolgozik, beigazolódott. A cirkon korona ára, ennél a magán fogászati rendelőnél, több ezer forinttal olcsóbb, mint ahova addig járt. Így igazából innentől már nagyon nem volt kérdés, hogy ha mást nem is, de egy konzultációt mindenképpen bevállal, és majd eldönti, hogy mi legyen.

A honlapon található egy időpontkérési menüpont, ahol található egy egyszerű űrlap. itt megadta a nevét, az elérhetőségeit, pontosabban a telefonszámát és az e-mail címét. Emellé pedig egy rövid üzenetet is tudott írni a problémájáról, miszerint cirkon koronát szeretne, illetve azt is megírta, hogy mely időpontok lennének neki a legalkalmasabbak.

Egyébként én is rápillantottam a honlapra, mert ha az embernek van egy jó fogorvosa, az sose rossz, és azt kell, hogy mondjam, hogy már maga a honlap is nagyon szimpatikus volt számomra. nagyon sokféle tájékoztató olvasható az oldalon, különféle témákban a legfontosabb információkkal. Van szó például a fogszabályozásról, fogkő eltávolításról, de még az implantációról is.