Ha kilátszik a nagylábujj…
A barátnőm kitalálta, hogy idén nyáron mindenképpen el szeretne menni a Plitvicei-tavakhoz. Emlegeti már egy ideje, de úgy tűnik, ezen a nyáron érett meg a helyzet – az egyetlen probléma a tervével az, hogy valahogy senki másban nem buzog hasonló lelkesedés, így nem nagyon talált eddig útitársat maga mellé.
Mikor engem kezdett faggatni, hogy nem mennék-e vele, elnevettem magam: jótól kérdezed, hát van pénze ilyesmire egy csóró bölcsészhallgatónak? Dia viszont már ennek a válasznak is örült, és azt mondta, ha tényleg csak ez a gond, akkor ő meghív szívesen, és állja a költségeket, csak az istenért, menjek már vele.
Na most, ugyebár, az ilyesmit ki kell használni – ha az ember programozó barátnője azt mondja, hogy fizeti a nyaralást, akkor egy nyelvészettel babráló egyetemistának nincs mire várni. Menjünk. Deal. Máris pakolok.
Egyvalamim nem volt csak a dologhoz: cipőm. Mármint, oké, alapvetően van cipőm (ennyire azért nem szörnyű a bölcsészélet), csak éppen kilátszik belőle a nagylábujjam. Nem nagyon, de félreérthetetlenül, ami azért kicsit snassz. Gondoltam, ezt a nyarat már kihúzom vele, de hát így akkor inkább mégis vennék egy tisztességes vászoncipőt még idén.
A kérdés csak az, honnan.
Túl sokat nem szerettem volna (meg nem is tudnék) költeni rá, az viszont fontos szempont volt számomra, hogy lehetőleg minél tartósabb legyen, épp ezért nagyon megörültem, amikor a cipomarket.hu oldala szembejött velem. A webshopban ugyanis (amellett, hogy eleve viszonylag sok megfizethető árkategóriával rendelkező márkát forgalmaznak), elég sok leárazást és akciós terméket is lehet találni.
Az oldal gyakorlatilag minden funkcióját tekintve rendkívül felhasználóbarát, ami viszont nekem ezúttal kifejezetten jól jött, az a szofisztikált szűrési lehetőség. A kiárusításban részt vevő, akciós termékek között ugyanis nagyon gyakori jelenség, hogy bizonyos modellek már csak alig egy-két méretben elérhetőek, így fontos, hogy egyrészt a méretekre vonatkozó készletinformációk jól látható helyen szerepeljenek, másrészt pedig hogy rá lehessen szűrni a saját méretünkre. Ellenkező esetben ugyanis bogarászhatjuk végig az akciós cipőket egyesével, és szomorkodhatunk, mikor valami megtetszik, aztán utólag kiderül, hogy már nincs is a méretünkben. A cipomarket.hu-n viszont könnyedén elejét vehetjük az efféle csalódásoknak (úgyis annyi egyéb csalódás van az életben – például mikor rájövünk, hogy a barátnőnk programozó diplomája nagyságrendekkel többet ér a miénknél), ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint bepipálnunk a bal oldalon található szűrőfelületen a cipőméretünket. Esetemben a 39-est. És voilá: máris eltűnik minden, amiből úgysincs már ekkora. Marad viszont egy csomó érdekes lehetőség: 60%-kal leárazott Sherlock Soon cipők például, vagy egy 70%-os, kifejezetten csinos és fiatalos bebújós Mustang.
Szűrést egyébként a méreten kívül más szempontok mentén is végezhetünk: kiválogathatjuk szín, sőt sarokmagasság szerint is a cipőket, de az ár és a kedvezmény mértéke alapján is szűkíthetjük a találati listát.
Ha a méreteket illetően ránk törne a bizonytalanság – ami online cipővásárlásnál egyáltalán nem meglepő, főleg olyan márkák esetén, amiket kevésbé ismerünk – akkor a mérettáblázat lehet a segítségünkre. A táblázatokban márkánként megtaláljuk a különböző méretekhez tartozó belső talphosszt, így kapunk némi fogódzót a megfelelő cipő kiválasztásához.
Előfordulhat persze, hogy a mérettáblázat sem segít: a már emlegetett Mustang cipővel kapcsolatban például komoly dilemmám, hogy vajon passzolni fog-e a keskeny lábfejemre. Fűzős cipőknél ez kevésbé kardinális kérdés, egy ilyen bebújós fazonnak viszont nem szabad túl bőnek lennie, ha nem akarjuk, hogy leessen a lábunkról. Némi kockázat tehát a megfelelő hossz meghatározása után is van a dologban – mivel azonban az oldal nagyon korrekt és megbízható tájékoztatást nyújt a csere és a visszaküldés módjáról, nyugodtan adhatunk esélyt olyan modelleknek is, amelyekben próba nélkül nem vagyunk száz százalékig biztosak.
A cipomarket.hu-n tett látogatásom végére két cipővel lettem gazdagabb, a leárazott termékek között a Mustangon kívül ugyanis felfedeztem a méretemben egy sárga tornacipőt is, mindössze 1996 Ft-ért. A két cipő így összesen sem került 7000 Ft-ba. Erre ugyan még rájön az 1000 Ft-os szállítási költség, de még ezzel együtt is abszolút az erre szánt kereten belül vagyok.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy nem fog kilátszódni a nagylábujjam a Plitvicei-tavaknál. Ha másnak is hasonló gondja lenne (a régi cipőjéből, ami eredetileg nem volt szandál, kilátszana bármelyik ujja vagy ilyesmi), akkor keresse fel a cipomarket.hu-t.