A nyaralás élménye otthon is elérhető

A 2020 nyarán csodás nyaralásban volt részem. Az egyik legszebb üdülőközpontban pihenhettem, amit életem folyamán láttam. Ritkán emlékszem rá, hogy milyen volt a szállás, de itt kifejezetten olyan volt az egész komplexum, hogy szükségét sem éreztem annak, hogy kimozduljak, hiszen minden adott volt a kikapcsolódáshoz. Életem első hátmasszázsát is itt kaptam.

A nyaralásunkat követően gondolkoztam el először, hogy bizony jól esne, ha itthon is eljárhatnék néha egy masszázsra. Ismerőseim ajánlották, hogy térjek be a Karma Thai Masszázs szalonba. Egyikük rendszeres vendég, mások csak alkalmanként jártak náluk, de a véleményük egybehangzóan pozitív volt.
Eleinte kicsit vonakodtam, amikor meghallottam, hogy thai masszázsról lenne szó. Mindig úgy gondoltam, a thai masszázs egyáltalán nem a feltöltődésről szól, hanem köznyelvi kifejezéssel élve jól elverik ott az embert. Természetesen Panna csak nevetett, amikor megosztottam vele a félelmem. Átküldte a szalon linkjét (karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs), és mondta, hogy innen tájékozódjak, ha neki nem hiszek.

Félve, de kíváncsisággal telve megnyitottam a linket. A weblap nagyon esztétikus, barátságos látványt nyújtott. Nem egy olyan helyre asszociáltam ez alapján, ahol majd “megvernek”.
A hátmasszázsról szóló rész elolvasása már minden kételyem és félelmem eloszlatta. A masszázs menetének ismertetésénél egyértelműen kiderült, hogy nem fog fájni. Sőt, az a céljuk, hogy maximálisan ellazuljak, és, hogy a felgyülemlett stresszt csökkentsék. A masszázs teljes koreográfiája úgy van megalkotva, hogy ellazítsa az izmokat, serkentse a vérkeringést. Kényeztető pihenésben lehet részünk.

Mivel nem veszthettem, eldöntöttem, hogy részt veszek egy ilyen masszázson. A weboldal lehetővé tette az online időpontfoglalást. Ennek kifejezetten örültem, mert én nem szeretek telefonálgatni, mindig kényelmetlenül érzem magam. Mivel két szalon is van, először ebből kell választani. Számomra a Király utcai nagyon közel van, így az itteni szabad időpontok érdekeltek.
A masszázs típusa és időtartama után meglepetés fogadott: az időpont esetében azt is mi választhatjuk ki, hogy melyik masszőrhöz szeretnénk menni. Abban nem kételkedem, hogy valamelyikük ne végezne megfelelő munkát, hiszen éveket fordítanak az itteni szakemberek a szakma kitanulására, de személyes szimpátia számomra fontos. Így, ha már egyikükkel jól kijövök, örömmel tölt el, ha visszajáró vendége lehetek.

Az időpontom napja hamar elérkezett, és a szalonban sem ért csalódás. A hangulat, környezet nagyszerű, és a személyzet is rendkívül kedves.
A masszázs élménye felülmúlta a nyaralásom alatt szerzett tapasztalatot! Ez a thai masszázs mindent vitt nálam, teljes testi-lelki feltöltődés volt, és a hátam sem fájt ezek után napokig.

Azóta is rendszeresen foglalok időpontot a karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs linken, és visszatérő vendégükké váltam én magam is.

karmathaimasszazs.hu/hatmasszazs