Az autómosás is a nyaralás része lehet

Életem első nyaralása, amire emlékszem, az egy családi nyaralás. Elég kicsi lehettem, mert csak emlék foszlányaim vannak arról a nyaralásról, azt sem tudom megmondani, hogy hány éves lehettem akkor. Sok mindenre nem is emlékszem igazából, csak arra, hogy sétálunk a Balaton parton és fagyizunk. De a kedvenc üdüléseim, amikre nagyon is jól emlékszem, azok a sátoros kis családi kiruccanásaink voltak. Igazából nem volt semmi extra, általában valahova a Dunához mentünk horgászni, sátrat vertünk és ott aludtunk napokig. Apu horgászott, persze, anyu mindig főzött valami jót a bográcsban, mi pedig a húgommal általában játszottunk. Emlékszem, a második ilyen kiruccanásunkra, már nekünk is volt horgászbotunk. Persze ilyen kis gyerekeknek való, de igazi. És az volt a feladatunk, hogy apunak fogtuk ki a kis „sneciket”, a csali halakat. Arra emlékszem, hogy nagyon élveztük, amikor kapásunk volt. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a kifogott kis halacskák jelentős részét visszaengedtük.

Nyilván, ahogy idősödtünk a húgommal a családi nyaralások megszűntek, de ettől függetlenül, családi programjaink ugyanúgy vannak. Amióta a „felnőttek életét” élem, az igazat megvallva, a szó szoros értelmébe vett nyaraláson, csak pár alkalommal vettem részt. Leginkább ennek az az oka, hogy évközben az unalmas hétköznapokat gyakran ellensúlyozom különféle programokkal, rövidebb kirándulásokkal. Egy nyaralás pedig igencsak költséges dolog, még akkor is, ha csak a Balcsira ugrunk le. És sajnos, ha az ember saját lakást szeretne, nagyon oda kell figyelni az anyagiakra. Persze, azért nem teljesen maradt ki a nyaralás az életemből, csak a prioritások megváltoztak kicsit.

Igazából nekem már az is nyaralás, ha kiveszek egy kis pihenőt, és az autóinkkal foglalkozhatok. Nagyon szeretem látni magát a folyamatot, ahogy megtisztul a piszoktól, kívül-belül. Elég hosszadalmas folyamat teljesen kitakarítani és megtisztítani, pláne, hogy kettő is van, de nagyon szeretem csinálni. Tipikus aktív pihenés ez is, valahogy engem teljesen feltölt.

Persze, ahhoz, hogy ez valóban teljesüljön, az is fontos, hogy milyen eszközökkel történik a takarítás és a tisztítás. Mivel sajnos nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz, így az egyik nagy szakértő barátomat szoktam megkérni arra, hogy rendeljen nekem dolgokat, de persze a költségeit én állom. Bízom a hozzáértésében, és eddig még nem csalódtam az általa megrendelt termékekben sem.

Azt azért tudom, hogy az olajwebshop.hu oldaláról szokta megrendelni a cuccokat, de persze nem csak nekem, hanem saját magának is. Legutóbb rendelt egy új – legalábbis számunkra új – autópolírozó pasztát.

A Liqui Moly autópolírozó paszta egy német termék, és természetesen maga a márka is német; ráadásul már több, mint fél évszázada a piacon van. Bár nekem már önmagában az is elég, hogy német termék, hiszen a németek messze földön híresek a jó és minőségi termékeikről.

Több már termékük is van természetesen, amiket az olajwebshoptól is be lehet szerezni, nem csak ez az autópolírozó paszta, hanem például különféle olajok, tisztítószerek, adalékanyagok és ápolószerek is.

Szóval ez a paszta, amit a barátom rendelt, – a leírás alapján -, kifejezetten alkalmas kisebb karcok elfedésére is, és nekem pont erre volt szükségem. Sajnos volt pár karc az autómon, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen, és a helyzet az, hogy az ember nem szívesen viszi el ilyen apróságokkal egy teljes fényezésre az autót, mert hát, nem egy olcsó móka. De szerencsére az ilyen termékek, mint ez az autópolírozó paszta is, segíthetnek az ilyen jellegű kisebb sérüléseken.

Mi 300 grammos kiszerelésben vettük meg, ami csak 2850 forintba került, úgyhogy azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen megérte.

Több más dolgot is rendeltük még, hiszen, mint már mondtam, teljeskörű takarítást ejtettem meg. Így a végösszeg meghaladta a húszezer forintot, ami azt jelentette, hogy a házhozszállítás ingyenes volt. Egyébként sem drága, mert tízezer forintig még ezerötszáz forintba sem kerül, húszezerig pedig 745 forint. Afölött pedig ingyenes. A kiszállítást illetően annyi korlát van egyébként, hogy egy csomag maximum 20 kilót nyomhat. Ha ennél több, akkor a kiszállítási költség is magasabb, mint a fentebb említettek.

De, ha valaki nem szeretne, vagy nem szívesen fizet a házhozszállításért, akkor sincs gond, mert személyesen is átvehetőek a webshopban megrendelt termékek, ráadásul több lehetőség is van erre. Az egyik, hogy be kell rendelni egy Mol benzinkútra. Itt vannak ugyanis azok a bizonyos pick pack pontok, ahová kérhetjük a csomagjainkat. Így ingyenes a szállítás és az átvétel is. Ez szerintem azért is előnyös, mert a legtöbb benzinkút éjjel-nappal nyitva van, így nincs időponthoz kötve az, hogy mikor kell elmenni a csomagért. Rendeltem már én is így, és abszolút megbízható.

Egy másik lehetőség még a személyes átvételre az az, hogyha az egyik üzletbe megyünk be. Ugyanis az olajwebshop nem csak egy webáruház, mert üzlet is van, fizikai formában. Ráadásul nem is egy, hanem kapásból négy is. Ezek közül kettő található Pesten – az egyik a X. kerületben a Gyömrői úton, a másik a IV. kerületben a Munkásotthon utcánál-, kettő pedig a budai oldalon. Itt pedig a XI. kerületben az Etele úton, illetve a III. kerületben a Huszti utcánál találhatók meg az üzletek.

Egyébként, nekem csak még szimpatikusabbá vált a vállalkozás, amikor én is megnéztem a honlapjukat. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem fontos, hogy kiktől vásárolok. Az olajwebshop.hu pedig egy magyar tulajdonban lévő cég, amit 2011-ben alapítottak, ami azt jelenti, hogy bőven van tapasztalatuk az autóápolási termékek terén. Bár az is igaz, hogy ez meglátszik az árusított márkákon is, mert jellemzően világszerte ismert, prémium márkák termékeit lehet náluk megvásárolni. Ráadásul a szimpátiámat még azzal is megerősítették, hogy elég sok blog bejegyzés található az oldalukon a „magazin” menüpont alatt, különféle témákban. Ezek a bejegyzések nyilvánvalóan, leginkább különféle autóápolási és karbantartási termékekről szólnak, de szerintem mindenképpen hasznos, mert segíthet a megfelelő termék kiválasztásában.

Azt sem tartom elhanyagolhatónak, hogy minden termékükre 100%-os elégedettségi garanciát adnak. Ez például internetes vásárlásnál ez nem 14, hanem 30 napos pénz visszafizetési garanciát jelent, természetesen az online számla ellenében. Ha érvényesíteni szeretné valaki a garanciát, akkor azt jelezni kell a cég felé, ők pedig egy futárt küldenek, aki visszaviszi az árut. Az azért fontos, hogy a különféle folyadékokat csak bontatlan csomagolásban lehet visszaküldeni. Viszont más termékeket, ha azok tiszták és épek, bontott csomagolással is visszavesznek. A pénz visszafizetése minden esetben bankszámlára utalással történik. De lehetőség van az összeg levásárlására is, vagy azonos árú termékek esetében cserére is, de persze csak abban az esetben, ha a már említett feltételek adottak. Szerencsére nekem még nem volt szükségem arra, hogy éljek ezzel a lehetőséggel, de mindenképpen jó tudni, hogy a szokásos 14 napos időkeret helyett, gyakorlatilag kétszer annyi idő áll a rendelkezésére az embernek.

Szóval, ahogy már említettem, annak ellenére, hogy az autóápolás nagy munka, számomra a „nyaralás”, pihenés része, hiszen ekkor van rá időm, és nyáron különösen élvezetes lehet egy kis kerti autómosás.

autópolírozó paszta